Tavaszi Zsongás / BBB
Központi program

2019. 05. 30.

Tavaszi Zsongás / BBB


Tavaszi Zsongás a Bartók Béla Boulevard-on – a Csodás Magyarország turisztikai kampányában

 

Az ELEVEN Tavasz és az Ablak a Bartókra

bemutatja az első közös

összművészeti hétvégéjét Buda kulturális főutcáján

 

2019. május 30 – június 2.

 

Igazi szellemi közösséggé nőtte ki magát az elmúlt években a Kosztolányi és Karinthy által is kedvelt Bartók Béla út, ahol ismét megrendezik a Kulturális Tizenegy Egyesület jóvoltából a már hagyománynak számító ELEVEN Tavasz utcafesztivált. Mintegy száz program, köztük a lakókocsiból zenélő Márkó dj, a Valami Swing zenekar hot jazz & cool swing koncertje, Mini WAMP designvásár, kiállítások és izgalmas workshopok várják az érdeklődőket. Érdemes tehát kilátogatni május 30. és június 2. között a Bartók Béla Boulevard-ra, ahol mi magunk is művészekké válhatunk, akár egy utcaszínházi előadás szereplőjeként, vagy éppen saját tervezésű bútorunk elkészítésével.

 

A sokszínű helyi vállalkozások, izgalmas művészeti programot kínáló galériák, az ínycsiklandozó falatokat felszolgáló éttermek, a hangulatos borozók és kávézók forgalmas utcából igazi közösséggé varázsolták a Bartók Béla Boulevardot. Tették mindezt a hely szelleméhez méltón, hiszen ne feledjük, hogy egykoron olyan nagy nevek, mint Kosztolányi vagy Karinthy is itt töltötték szabadidejüket, itt merítettek ihletet az alkotáshoz. Azóta indultak már innen új irányokat mutató irodalmi programok, vagy éppen határokon átívelő kiállítások, és ma már a hangulatos nyári esték is nehezen elképzelhetők a Bartók Béla nyüzsgő forgataga nélkül.

Mindezt ünnepli a Tavaszi Zsongás, amelynek keretében könnyű- és komolyzenei koncertekkel, családi, gasztro- és művészeti programokkal vár mindenkit az ELEVEN Tavasz színes forgataga május 30. és június 2. között négy napon keresztül.

 

Az ELEVEN Tavasz izgalmas kultúrcsemegéi között mindenki megtalálhatja a maga kedvencét. Többek között: a Faur Zsófi Galéria Mini WAMP-pal, a legnagyobb hazai designvásár alkotóival várja a látogatókat Majoros Áron Test-terek címet viselő szoborkiállításába olvadva. A nulladik napon a Gárdonyi Piknik Speciálon a Kozma Orsi Quartet mellé felkerült a Budapest Jazz Orchestra koncertje is, ami garantálja, hogy zenére éhesen senki ne távozzon május 30-án.

 

Feltörekvő művészeti programoknak is helyet biztosít a fesztivál: ekkor kapcsolódik be a Bartók Béla Boulevard vérkeringésébe a Medence Csoport, amely egy elhagyatott medencében, frissen végzett designerek baráti csoportjának szövetségéből született független, önálló fizikai- és szellemi-, képző- és iparművészeti-, építészeti alkotóműhely. Bemutatkozik az ország leghangosabb, két keréken guruló hangrendszere is, a Vibee, melyet rikító sárga színe ellenére előbb fogunk hallani, mint látni. Dtr, a Vibee megálmodója, a mély hangok szerelmese a szombati napon pár óra erejéig basszusgazdag, mégis kellemes zenékkel hajtja meg a sárga szörny hangszóróit. Kicsit sem mindennapi táncos performanszokkal fog meglepetéseket szerezni a Collectives of Arts fiatal és energikus művészekből álló összművészeti társulata, a MetaForm zenekar pedig különleges hangszerekkel és fényfestéssel készül. A Táp Színház Sehova se című előadásának szereplői pedig mi magunk, az utca embere leszünk, miközben a Gárdonyi téren civil szervezetek mutatkoznak be.

 

Különleges programokkal készülnek a Bartók Béla Boulevard kiállítóhelyei is. A Gross Arnold Galériában a festő- és grafikusművész életművének és gyűjteményének monografikus feldolgozásából nyílik kiállítás Gross 90 címmel. Mindennapi újjászületéseink címmel tart előadást és beszélgetést a Perinatus Alapítvány a K.A.S. Galériában, ahol szó lesz arról, miként van jelen születésünk története a mindennapi életünkben, a Három Hét Galériában pedig a térépítés izgalmait élhetik át a gyermekek a nekik rendezett workshopon. Az ELEVEN Tavasz keretében nyílik meg a Kredenc Műhely indonéz kiállítása, ahol Sigit Pamungkas damaszkolt ékszereit és objektjeit tekinthetjük meg, illetve Csernok Anna fotókiállítása mellett a B-terv közösségi műhely szervezésében Bútor installációs workshopon is részt vehetnek az ELEVEN Tavaszra érkezők. Az elkészült utcabútorokat a rendezvények helyszínein ki is próbálhatja a nagyközönség.

 

A művészeti programok mellett gyermekfoglalkozások, társasjáték, ugróiskola is várja az érdeklődőket a Kiss Áron Magyar Játék Társaságnál. Készíthetünk továbbá pecsétet, és lesz többek között military makettkiállítás. A Hadik Kávéház teraszán, a Gárdonyi téren szabadtéri jógaórát tart Sugár Bertalan a Downdog Buda Jóga Stúdió szervezésében, akik a Yoginis márka jól variálható öltözékeiből ruhavásárt is szerveznek. Hogy pedig a zenére éheseket tovább csigázzuk, mini koncertet ad a százéves múltra visszatekintő Weiner Leó Zeneiskolai a XI. kerület legnagyobb zeneoktatási intézményeként.

 

De azok se maradnak programok nélkül május utolsó hétvégéjén, akik a hely szellemét szeretnék jobban megismerni: az Ablak a Bartókra helytörténeti fesztivál ugyanis az ELEVEN Tavasszal egy időben, május 30-tól június 2-ig hoz mindannyiunkat közelebb hoz a genius locihoz a Bartók Béla úton és környékén keresztülhaladó táncelőadással, vagy a Hadikban a magyar slam poetry válogatott kiválóságainak közreműködésével, akik a Nyugat folyóirat halhatatlan költőit idézik meg.

 

A fesztivál látogatása ingyenes.

A programról további részletek itt olvashatók: http://www.bartokbelaboulevard.hu

 

Elevenedés - Fesztiválozz velünk online!